|
Beyer Gertrúd Zsámbékon, egy Budapesttől 30km-re fekvő kedves
falucskában születtem 1977. Október 25-én, 14 órakor. Viszonylag korán,
12 éves koromban kezdett el mélyebben foglalkoztatni a keleti filozófia.
Kerestem, kutattam itt létem célját, érdekelni kezdett az élet igazi
értelme. Szüntelen hajtott valami belső érzés afelé, hogy tegyek valamit az emberekért, hogy szebbé, teljesebbé tegyem az életüket. Ismerkedtem a tibeti buddhizmussal, valamint a harcművészetekkel és a keleti gyógyítási módszerekkel. 1999-ben nagy hatással volt rám egy kedves „idegen”, aki kislányán szeretett volna mindenképp segíteni, aki nagyon beteg volt. Első találkozásunkkor egy éjszakán át a Reikiről mesélt, és arról, hogy ezzel a módszerrel mennyi sok emberen lehet segíteni. Az Ő megjelenése sorsdöntő volt az életemben, a legkedvesebb „iránytű”, nekem. 2000-ben találtunk egymásra Mesteremmel, Kövesi Péterrel, és kezdtem el a Reiki útját járni 2000.04.02-án. A II-es avatásom után pár hónappal érezni kezdtem, hogy megkaptam a lehetőséget arra, amire gyermekkorom óta vágyom. Segíthetek, és érni kezdett az elhatározás a tanításra is. Tanítói felhatalmazásom segítségével mára már ez is teljesülhetett. Sok-sok ember pihent és gyógyult a kezeim alatt, sok reményvesztett és szomorú embert láttam újra nevetni és energikussá válni, s célom az, hogy a lehető legtöbbek megtapasztalhassák, önmaguk is alkalmazhassák a Reiki energia gyógyító, segítő hatását. A Reikin kívül a nálam gyógyulók szükség szerint gyógynövényes kezelést kapnak, valamint korregressziós technikákat is alkalmazok. Fontosnak tartom a Reiki tradicionális formában történő átadását, a gyökerek tiszteletben tartását, és ismeretét, így 2009-ben részt vettem Nyisina Masaki mester Jikiden Reiki tanfolyamán, aki jelenleg Japánban Hayasi mester által alapított iskolában tanít és gyógyít, és a Reiki tradicionális formában történő átadásának híve. A hozzám érkezők számára is ennek befogadása szükséges. Gondolok itt arra, hogy a reikiben való előrelépésben hangsúlyos szerepet tulajdonítok a szintek közötti kivárási, gyakorlási időszaknak. A tanfolyam anyagának és menetének alapját a Tradícionális Usui Reiki Egyesület által elfogadott egyezményben leírtak határozzák meg. A Reiki tanításában célom, hogy a felnőtteken túl széles körben elérhetővé tegyem a gyermekek számára is, mert olyan korban élünk, ahol ezekre a kisemberekre hatalmas feladat vár, így minden segítő energiára szükségük van ahhoz, hogy sikeresek legyenek, és egészségesen, vidáman éljenek. Reiki tanfolyamokat és kezeléseket Zsámbékon tartok, szükség szerint azonban házhoz is megyek. Ez utóbbi külön egyeztetést igényel. Reiki klubot Zsámbékon vezetek, ahol a környező települések reikiseivel havonta egy alkalommal találkozunk.
Tanátadási vonalam: Usui Shiki Ryoho Jikiden Reiki-ben II. szint
Beyer Gertrúd Tradicionális reiki mester tanár
Telefon: 30/201-7349 Mail: Cím: 2072 Zsámbék, Régitemplom utca 3. Webcím: www.zsambekreiki.com |
|